Amit a gránitról tudni érdemes

A gránit a második legkeményebb kőzet a Földön a gyémánt után, ezért megmunkálása rendszerint gyémánt vágóélű szerszámokkal történik. Körülbelül 20-3000 millió évvel ezelőtt jött létre, a folyékony magma megszilárdulásának eredményeképpen. A gránit többnyire világos színű, durvakristályos, savanyú kémiai összetételű mélységi magmás kőzet. Sok variációban megtalálható, hiszen a Föld minden kontinensén bányásszák. Keménységéből fakadóan időt állóbb minden más kőnél. Legfontosabb elegyrészei a kvarc, az alkáliföldpát és a csillám. A megmunkált gránit örök szín- és fénytartó tulajdonsággal rendelkezik. Mivel vulkanikus kőzet, ezért nagyon sok színben és keménységben megtalálható a természetben. A gránit olyan ősi anyag, hogy már az ókorban is használták szobrok elkészítéséhez és olyan épületek, jellemzően templomok építésekor, melyeket nagyon időtállónak szerettek volna megalkotni. Sírkőnek többek között fizikai tartóssága és emiatt az öröklétre vonatkoztatható jellege miatt alkalmazzák. A gránit megmunkálása kizárólag kézzel szinte lehetetlen, komoly gépeket és felkészültséget igényel.


A gránit megmunkálása

A gránit a keménység, az elpusztíthatatlanság, kicsit tovább gondolva az örök élet szimbóluma. Az alap, amire lehet építeni. Ugyanakkor aki már dolgozott kővel, az tudja, hogy megmunkálása nagyon nehéz: bármilyen kis hibát is vét a kőfaragó, annak javítása szinte lehetetlen, ezért nagy odafigyelést igényel a formázása.

A gránit megmunkálásához ma már elengedhetetlenek a modern gépek, vágóeszközök, melyek rendszerint gyémánt vágóélekkel rendelkeznek. A gránit, hogy elnyerje végső, áhított sírkő formáját, hosszas folyamaton megy keresztül. Kezdődik minden a bányászattal, majd a nyers gránitblokkok fűrészelésével. A felületek reszelésén és csiszolásán keresztül kapja végül alakját egy-egy gránit darab, ahol a kézzel végzett munka pontossága kifejezetten fontos. Sok esetben, főleg a bonyolultabb formák megalkotásakor a kőfaragó keze munkája nyomán alakul ki a gránit sírkő végső formája.

Leggyakoribb gránit minták

thumb_fulopko-granit-minta-africa-red thumb_fulopko-granit-minta-amadeus-granit thumb_fulopko-granit-minta-aurora thumb_fulopko-granit-minta-baltic-brown thumb_fulopko-granit-minta-baltic-green thumb_fulopko-granit-minta-bararp
Africa red Amadeus Aurora Baltic brown Baltic green Bararp
thumb_fulopko-granit-minta-bianco-tarn thumb_fulopko-granit-minta-blue-orissa thumb_fulopko-granit-minta-blue-vizag thumb_fulopko-granit-minta-brass-blue thumb_fulopko-granit-minta-cristal thumb_fulopko-granit-minta-giallo-ornamentale
Bianco tarn Blue orissa Blue vizag Brass blue Cristal Giallo ornamantale
thumb_fulopko-granit-minta-giallo-santa-cecilia thumb_fulopko-granit-minta-giallo-veniciano thumb_fulopko-granit-minta-laguna thumb_fulopko-granit-minta-himalaya-blue thumb_fulopko-granit-minta-indian-aurora thumb_fulopko-granit-minta-juparana-columbo
Giallo santa cecilia Giallo veniciano Laguna Himalaya blue Indian aurora Juparana colombo
thumb_fulopko-granit-minta-juparana-pink
thumb_fulopko-granit-minta-kasmir-white thumb_fulopko-granit-minta-kinawa thumb_fulopko-granit-minta-labrador-antique thumb_fulopko-granit-minta-labrador-black thumb_fulopko-granit-minta-labrador-blue-silver
Juparana pink Kasmir white Kinawa Labrador antique Labrador blue Labrador blue silver
thumb_fulopko-granit-minta-multicolor thumb_fulopko-granit-minta-nero-ass thumb_fulopko-granit-minta-nero-impala thumb_fulopko-granit-minta-nero-zimbabwe thumb_fulopko-granit-minta-new-impala thumb_fulopko-granit-minta-new-paradiso
Mulitcolor Nero ass Nero impala Nero zimbabwe New impala New paradiso
thumb_fulopko-granit-minta-new-red thumb_fulopko-granit-minta-oliv-green thumb_fulopko-granit-minta-paradiso-classico thumb_fulopko-granit-minta-ross-beta thumb_fulopko-granit-minta-rosso-vanga thumb_fulopko-granit-minta-samba
New red Oliv green Paradiso classico Ross beta Rosso vanga Samba
thumb_fulopko-granit-minta-silver-cloud
thumb_fulopko-granit-minta-verde-eucalipto
thumb_fulopko-granit-minta-verde-lavras thumb_fulopko-granit-minta-verde-marina thumb_fulopko-granit-minta-verde-san-francisco
Silver cloud Verde eucalipto Verde lavras Verde marina Verde san francisco

Miért a gránit?

Sírköveinket, épületköveinket és összes többi kiegészítő termékünket gránitból készítjük. Hogy miért döntöttünk a gránit mellett? Azért, mert a Földön megtalálható kőzetek közül a második legkeményebb. Amit tehát gránitból készítünk, az évezredekig fennmaradhat. Megmunkálásához nagy szakértelemre van szükség, ezért a legmodernebb gépek használata mellett mesterembereinknél a tradicionális kőfaragás kifogástalan ismerete is alapkövetelmény. A gránit csiszolás után szín és fénytartó, terhelhetősége igen magas – belsőépítészeti célokra és kültérre egyaránt az egyik legkiválóbb alapanyag.

Válassza a gránitot, ha Önnek fontos a rendkívüli keménységű,  fagyot és erős igénybevételt tűrő anyag, ha szinte megkarcolhatatlan, könnyen fényesíthető, ragyogó burkolatokat, vagy pult felületeket szeretne! Válassza a gránitot, ha igényes, elegáns megjelenést szeretne adni lakásának!

Gránit alapanyag és anyagminták

Ajánlatkérés

Fülöp Ferenc

+36 20 9 33-22-11

Hívjon bizalommal telefonon, vagy jöjjön el hozzánk személyesen! Kérésre házhoz is megyünk.

Telephelyünk

H-6120 Kiskunmajsa
Bajcsy-Zsilinszky utca 54.
(A felső temetővel szemben.)

GPS adatok:
46° 29' 47.87"N
19° 43' 46.203"E

 

Megközelítés

Kiskunmajsa központjából a Fő utcán Szank felé. Bal oldalon a vasúti átjáró előtt kb 400 méterrel az utolsó utcán balra, majd rögtön jobbra a felső temetővel szemben. Térkép...

Sírkő, sírelmlék készítés, urnasírok, kerítés fedőkövek, kerti kiegészítők, párkányok, gránit asztallapok, lépcső burkolatok, kandalló tűzfogók és egyéb gránitból készült épületkövek elsősorban Kiskunmajsa, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Soltvadkert, Jászszentlászló, Szank, Tázlár, Harkakötöny, Csólyospálos, Bodoglár, Csengele, Tajó, Kömpöc térségében .